depay-goalcom

Depay: készen állunk a Juventusra

Az Olympique Lyonnais csatára, Memphis Depay úgy nyilatkozott a Juventus elleni BL nyolcaddöntő-visszavágó előtt, hogy az új szabályok mindenkit esélyessé tettek a BL-ben.

A holland támadó visszatért sérüléséből, és boldogan áll a Lyon rendelkezésére a Juventus ellenében a BL nyolcaddöntő-visszavágó mérkőzésén, most szombaton.

Az első mérkőzés, amit a sérülésem után megnéztem, az volt, amelyiken a Lyon legyőzte a Juventust. Láttam a csapatszellemet, és ez nagyon boldoggá tett” nyilatkozta az UEFA.com-nak.

A Juve nem játszott jól. De most, jó pár hónap elteltével teljesen más a helyzet. Mostanra jóval több mérkőzést játszottak, mint mi, így sok szempontból a helyzet teljesen abnormális. Azonban emiatt van most lehetőségem újra pályára lépni a Bajnokok Ligájában. Készen állok. Ez minden, amit ezzel kapcsolatban mondani tudok.”

Depay szeretné még tovább szomorítani az Öreg Hölgyet, és úgy gondolja, a Lyonnak minden esélye megvan arra, hogy bejusson a BL minitornájára. 

Ezeknek az új szabályoknak hála, már nincsenek favoritok, hiszen egy mérkőzésen dől el minden. A Juventusnak nagyon tapasztalt játékosai vannak, ha döntőt kell játszani. Ezzel ellentétben a mi csapatunk tele van fiatalokkal, akik nem túl tapasztaltak, és nagy a nyomás rajtuk, hogy bejussanak a tornára. Majd meglátjuk. Tudom, hogy sikerre éhes a csapat, és egyáltalán nem félünk.”

Forrás: football-italia.net

Megosztás itt: facebook
OSZD MEG FACEBOOKON

Ha tetszettek a cikkek, kövess minket Facebook-on és Instagramon!